A gyors kajáról azt hiszem, elsőre szinte csak negatív gondolatok jutnak mindannyiunknak az eszébe, pedig a gyors étel egyáltalán nem kell, hogy egyenlő legyen a rossz étellel. Ahogy közeleg a suli kezdés, sokasodnak a teendők, sokszor egyre nehezebb otthon egészséges és házias falatokat letenni a családnak az asztalra. Ilyenkor viszont jól jöhet némi segítség, például pár előre beszerzett hozzávaló, s máris spórolhatsz azzal az idővel, amit a konyhában töltenél.
Vajon miért gondoljuk, hogy a „gyorskaja” egyenlő a rossz kajával? A gyorséttermekről és az ott kapható ételekről elsőre nagyon sok rossz gondolat jut eszünkbe, és nem feltétlenül egy hazai alapanyagokból készített, házias étel ugrik be elsőként. Pedig a gyorsétterem kifejezés azokra a hazai vendéglátóhelyekre is alkalmazható, ahol egyszerű (de nagyszerű) ételeket kaphatunk, amik nincsenek túlgondolva, és amiket akár ott helyben, vagy út közben, vagy akár otthon is el tudunk fogyasztani, tudjátok, street food jelleggel.
Dietetikusként természetesen azt javaslom, hogy teremtsd meg az étkezések megfelelő körülményeit, tehát lehetőség szerint ne egyél út közben kapkodva, sokkal inkább helyben az étteremben, vagy akár vidd haza, vagy a munkahelyedre az ételt. A legrosszabb, amit tehetsz, ha kihagyod az étkezéseket. Ilyenkor jönnek igazán jól a gyorséttermek, de persze körültekintéssel választva. Érdemes utánajárni, hogy egy hely honnan szerzi be az alapanyagokat, s pontosan mik is kerülnek az ételekbe. A Halpatkóban például az ételek garantáltan hazai alapanyagokból készülnek, saját titkos receptek alapján, ízfokozóktól és mesterséges színezékektől mentesen, ráadásul minden ételt frissen készítenek el Neked. Gondoltad volna?
A Halpatkóban kapható ételek közül a harcsa gyros, cézár sali grillezett harcsa kockákkal, grillezett harcsa szelet friss kevert salátával, de a halburger is remek példák az egészséges gyorsétel fogalmára, hiszen tökéletesen megfelelnek az aktuális táplálkozási ajánlásoknak: sovány fehérjeforrást, sok-sok zöldséget tartalmaznak, ideális fehérje-zsír-szénhidrát aránnyal, de ami talán még ennél is sokkal-sokkal fontosabb, hogy igazán ízletes, friss, házias ételek, magas élvezeti értékkel!
Hogyan tud segíteni egy olyan gyorsétterem, mint a Halpatkó akár most, sulikezdés idején, amikor alig marad idő otthon a főzésre? Hidd el, nagyon sok szuper alternatívát találsz náluk! Készítenek például nagymamáink fasírtjait idéző házi harcsafasírtot, amit egy kis zöldséggel, salátával szuperül tudtok majd felhasználni magatoknak, vagy akár a gyerkőcöknek szendvicsbe, de még az otthon korábban elkészített főzelékeket is feldobhatjátok vele, s pikk pakk tartalmas, komplex ételeket tudtok varázsolni az asztalra. Ha például meleg ebédet szeretnétek a család elé letenni, választhatjátok többek között a híres Halpatkós harcsa curryt is, ami fűszeres zöldségalapból készül titkos receptúra szerint, amit a pirított harcsakockák tesznek felejthetetlenné. Ne aggódj, csak nevében curry, fogyaszthatják a kisebbek is, otthon már csak egy kis köretre van mellé szükség és máris kész a tápláló étkezés az egész családnak.
Ne feledd, neked sem kell megszakadnod a feladatokban, nyugodtan vegyél igénybe néha külső segítséget is, akár az ételkészítés során!
Jó étvágyat!
-Abonyi Orsi dietetikus-