Barion Pixel

Tényleg vannak tiltott ételek?

Abonyi Orsi, dietetikus

Abonyi Orsi, dietetikus

Dübörög a nyár és vele együtt a tombol a diéta láz is, de valóban vannak ételek, amiket ki kéne zárnunk? Tényleg vannak tiltott ételek? Abonyi Orsi dietetikus írása.

Egy ideje fogalmazódik bennem már ez az írás, annyira, hogy konkrétan egy-egy finom falat fotózásakor, vagy inkább azok elfogyasztásakor újra és újra eszembe jutott, hogy „jujj, ez fontos, erről mindenképpen szeretnék írni nektek”. 

Legutoljára múlt hét végén, amikor a vacsorámat sztoriban meg is mutattam – egy itthon készített grill camambert sajt volt áfonyás-barackos salátaágyon – előtte pedig pár hete, amikor egy egészen hasonló grill sajtot ettem Halpatkóban egy lángos társaságában – igen, mind a kettőt, mert nem tudtam dönteni, melyik guszta, szezonális ajánlatot teszteljem le. Ezeket a falatokat bizony pont ezért nem láttátok eddig, mert azok apropóján szerettem volna írni nektek egy fontos jelenségről.

A dietetikai tanácsadások során, a kikérdezésekkor, de akár az első kontroll alkalmak alatt is találkozom a nem jóízűen, lelkiismertfurdalással elfogyasztott ételek témakörével, vannak élelmiszerek, vagy akár egész fogások, amiket valamiért bűnösnek, bűnbaknak, csaló, tilos ételnek állítotok be, vagy hiszitek el róluk, ha más ezt állítja, és ezért nem, vagy nem abban a mennyiségben, vagy nem olyan jó érzésekkel fogyasztjátok el őket, mint azt ti, és az étel is megérdemelnétek.

Kérlek, nagyon kérlek titeket, jegyezzétek meg: nincsenek tiltott ételek, nincsenek csalókaják, az egészséges étkezés, az egészséges életmód vegyes, változatos! A kulcs a balanszban, és a megfelelő önmagatokra figyelésben keresendő. 

Olyan ételeket válassz, amiket kívánsz, de ügyelj a mennyiségre – az optimális mennyiségre, ne a túl kevésre -, kerüld az egyhangúságot, egyél színesen, sok-sok zöldséggel és gyümölccsel, akkor nagy baj nem lehet 🙂 

Bizony, még egy harcsás lángosból, vagy egy grillsajtból sem – ha pedig nem tudsz dönteni, akkor kérd ki mindkettőt, és oszd meg valakivel!

Kövess minket!

Legújabb cikkeink

Tényleg vannak tiltott ételek?
#egészségtippek

Tényleg vannak tiltott ételek?

Dübörög a nyár és vele együtt a tombol a diéta láz is, de valóban vannak ételek, amiket ki kéne zárnunk? Tényleg vannak tiltott ételek? Abonyi Orsi dietetikus írása.

#egészségtippek

Tények és tévhitek a köretekről

A bikini szezon a nyakunkon, így egyre gyakrabban merül fel a kérdés az üzleteinkben: mit kérjek köretként? Melyik a legjobb választás? Erről hoztunk Nektek egy cikket Abonyi Orsi dietetikusunk tollából.

További egészség tippek

Bővebben >

Allergén információk már a weboldalon is!
#egészségtippek

Táplálékallergiák és intoleranciák

A táplálékallergiák és intoleranciák problémája egyre gyakoribb, így az allergén jelöléseket már a weboldalon is megtaláljátok. Ezen kívül mikre érdemes figyelned? Abonyi Orsi dietetikusunk cikkéből kiderül.

Bővebben >